XI. fejezet

Első csók

-          Sesshoumaru nagyúr mi történt? – kérdezte Jaken, mikor meglátta gazdáját, amint a félmeztelen lányt cipeli.

-          Lemész a tóparthoz, ott vannak a ruhái. Hozd fel őket. –

-          Igenis. – vágta magát haptákba, majd el is szaladt.

Sesshoumaru lefektette a lányt a prémjére féloldalasan. Mivel Kagomén, csak egy megkötetlen felső és egy bugyi volt, a szellem csak óvatosan lejjebb húzta a hátánál. Kagome hátán még mindig ott virított három szép kék barázda, amiből ömlött a vér. Sesshoumaru felitatta amennyire csak tudta, majd egy hosszú anyaggal szorosan átkötötte.

-          Fsz. – szisszent fel ekkor a lány.

-          Felébredtél? – kérdezte a maga flegma stílusán Sesshoumaru.

-          Fel. – mérgelődött és felült – Á! – sikkantott fel mikor észre vette jóformán nincs is rajta ruha, majd észbe kapott – A szalamandradémon… A ruháim… -

-          Mindjárt megérkeznek. Különleges szállítmány. –

Kagome végignézett magán, észrevette a kötést, ami eddig fel sem tűnt neki. Meredten bámult a szellemre.

-          Hátulról kötöztem be. Nem mintha érdekelne. – gúnyolódott.

-          Kö… köszönöm. – mondta, mivel nem tudott mást felelni, miközben paradicsom pirosra váltott arcszíne.

-          Majd mosd ki. – fordult el.

-          Jó… Sesshoumaru… - fogta meg a szellem vállát.

-          Mi az? – gorombáskodott, de mikor meglátta a Kagome közelítő arcát, megenyhült és gyengéden megcsókolta a lányt.

A csók percekig tartott, míg valami, vagy inkább valaki félbe nem szakította.

-          Sesshoumaru nagyúr… - ejtette ki a ruhahalmazt kezéből Jaken és ledermedve állt szembe az imént még csókolózó párral.

-          Á a ruháim! – terelte el a szót Kagome és a cuccaival együtt elvonult egy bozótosabb részbe – Hiányzik az egyenruhám. – lépett ki már teljes öltözetben.

A többiek nem feleltek, csak kicsit zavartan elnéztek más felé. Kagome fogta magát és visszafeküdt a prémre Rin mellé. És mivel álmos volt el is aludt.

„Megcsókoltam… még a végén olyan leszek, mint apám. Végül is halandó, még ha most démoni ereje van is… és az öcsém…” – meredt a tűzbe Sesshoumaru, majd az alvó lányra nézett.

Melegség öntötte el a szívét és már nem volt benne kétség. Szereti Kagomét!

XII. fejezet

Eközben máshol

Esteledett, hűvös szél fújt. Már mindenki aludt, csak egy valaki motoszkált a kunyhóban és dermedten nézett egy ezüstös lényre.

„Kikiyou lélekrablói… Akkor ő is itt lesz a közelben…” – gondolta magában és nekivágott az éjszakának.

-          Inuyasha! – bomlott kedvese karjaiba a miko – Tudtam, hogy eljössz. –

-          Kikiyou, miért hívtál? –

-          Látni akartalak. – hallatszott az egyszerű felelet.

-          Én is téged. – ért össze forró csókban ajkuk.

Még sokáig élvezték a pillanatot, ami csak az övéjük lehetett. Mikor hajnalodni kezdtek Inuyasha visszaindult társaihoz. Meglepetten vette észre, hogy már mindenki ébren van. Feszült hangulat lett úrrá rajtuk.

-          Inuyasha! Hol voltál!? – torkolta le Sango.

-          Miért? –

-          Kagome, eltűnt! – jajveszékelt a kis rókadémon.

-          Kagome?! –

-          Várj Inuyasha! – lépett oda Kaelde is – Kikiyouval találkoztál igaz? –

-          I… igen. –

-          Akkor már mindent értek. – mondta az anyó sejtelmesen.

-          Mit értesz? – faggatta a hanyou.

-          A jóslat, e tájt volt megírva. Szerintem meglátott titeket. Most valahol már démonként járja útját, de egy biztos, visszajön érted. –

-          Én nem éreztem Kagome illatát. És mi az, hogy visszajön értem?! –

-          Gyermekem, majd meglátod, de nem lesz egy szép találkozás. –

-          A jóslatban nem az állt, hogy elpusztítja a világot? – elmélkedett a szerzetes.

-          De igen, nem értem hogyan lehet, de örüljünk, amíg élünk. A miértekkel ráérünk máskor foglalkozni. –

-          Meg kell keresnünk! – szorította ökölbe kezét Inuyasha.

-          Gyermekem, tudom, hogy fáj, de Kagome démonná vált. Nem az akit mi ismertünk. Tudatlanul bolyong a világban, és csak egy célja van, a bosszú. –

-          Engem nem érdekel, utána megyek! –

-          Inuyashának igaza van, ha szellem is meg kell keresnünk. – helyeselt Sango.

-          Én is veletek tartok. – csatlakozott Miroku – Kaelde anyó. – intett, hogy hajoljon közelebb – Sippout itt hagyjuk. Ha Kagome valóban átváltozott, a mosolygós Kagoméra emlékezzen, aki mindenkivel törődött… -

-          Értem. –

-          Akkor indulunk! – köszöntek el és már úton is voltak.

XIII. fejezet

Fura ez így…

Reggel mikor Kagome felébredt hideg szél csapta meg. A lány beremegett. Mikor észrevette a már régen kialudt tűz mellett gubbasztó szellemet odasétált hozzá.

-          Jó reggelt! – ült le mellé és vállára hajtotta fejét.

-          Korán felébredtél. – válaszolt Sesshoumaru megszokott hűvös hangján.

-          Egyszer nem tudnál csak annyit mondani, hogy neked is, vagy viszont. –

-          Neked is. – húzta mosolyra száját.

-          Sesshoumaru… tudnod kell, hogy ami tegnap történt… -

-          Az csak hirtelen felindulás volt. –

-          Igen… - mondta csalódottan a lány, nem igazán ezt akarta kihozni a dologból.

Sokáig néma csendben ültek és nézet egymás szemébe, majd mikor már nem bírták tovább egymásnak estek, és heves csókolózásba kezdtek. Mikor már odáig jutottak, hogy leveszik egymásról a ruhákat megálltak, és körbe néztek. Csalódottan vették észre, hogy amiben lehetetlenül reménykedtek, hogy a többiek nincsenek ott, nem valóság. Rendbe szedték magukat, megigazították hajukat és ruháikat, majd tisztes távolságra egymástól beszélgetni kezdtek.

-          Mi lesz Inuyashával? – tette fel a kérdést Sesshoumaru.

-          Inuyasha… tudod én, nagyon szerettem, de ez reménytelen ő Kikiyoué. Többek között ezért lettem démon… de most már… azt hiszem, képes vagyok tovább lépni. És ha te is úgy gondo… -

-          Jó reggelt! – ébredt fel Rin és kikászálódott a meleg bundából.

-          Jó reggelt Rin – mosolygott Kagome.

A kislány beleült Kagome ölbe és onnan nézte a meredt szellemet.

-          Jaken! – kiáltott az.

-          Igen nagyuram? – ébredt fel a kis szolga is.

-          Hozz tűzifát! –

-          Na de reggel nagyuram? –

-          Igen reggel, még korán van, és a lányok fáznak. –

-          Ez egyre rosszabb, a nagyúr már több halandóval is foglalkozik, ennek nem lesz jó vége… - motyogta magának, miközben bánatosan elbattyogott.

-          Sesshoumaru mi elmegyünk enni valahova, láttam, egy falut a közelben. Te nem jössz? – kérdezte a lány.

-          Nem én nem eszek emberi étket. –

-          Tudom, de azért elkísérhetnél minket. –

-          Nem. Maradok. –

-          Ahogy gondolod. – hagyta rá Kagome és kézen fogva elindult a kislánnyal.

XIV. fejezet

A fogadóban

-          Mit eszünk ma? – kérdezte Rin.

-          Még nem tudom. Bemegyünk a fogadóba. –

-          Jó napot. Enni szeretnénk. –

-          Fizetni is tudsz? –

-          Hát izé… - vakargatta a hátát.

-          A kiszolgálólány beteg, így nem tud bejönni egész délelőtt. Kaptok ételt, ha besegítetek. –

-          Hol van? Meg tudom gyógyítani. –

-          Köszönöm, de az, az ő baja, ha délután nem jön be, felveszek mást, de most nincs senki, aki be tudna állni. De ha te beállsz kapsz ételt. –

-          Csak egy délutánra? –

-          Igen. –

-          Rendben. –

-          Akkor, gyertek utánam. Először egyetek, aztán te, vedd fel ezt. A kislány meg menjen hátra mosogatni. –

-          Mi lenne, ha inkább én ledolgoznám azt is? –

-          Ahogy akarod. –

-          Rin egyél szépen. – adta az ételt a kicsinek, ő maga meg felvette az egyenruhát és odament a többi felszolgálóhoz. –

Mikor a főnök megjött, hogy kiossza a feladatokat, Kagome egyből reklamálni kezdett.

-          Ez a ruha túl kicsi, épphogy nem látszik ki belőle a fenekem. – panaszkodott.

-          Angyalom mi ebből élünk. Ezért vannak ebben a fogadóban ilyen sokan. Te és Chiyo szolgáltok fel. Suu, Kaoi az italos hordókhoz. Lain, Celly most ti mosogattok. –

-          Nem mosogathatnék én? – kérdezte bátortalanul Kagome, miközben a szoknyáját húzogatta lefele, és aggódva nézett végig, egy piás férfi csordán.

-          Nem, egy ilyen arcot kár lenne elrejteni. –

-          Remek. – mondta, majd szolgálatba állt

Egy óra múlva már egészen összebarátkozott a többi lánnyal. Már nem volt sok hátra a munkaidőből. Kagome türelmesen tűrte a hozzá irányzott, hencegő beszólásokat, de amikor rávertek a fenekére olyat adott visszakézből, hogy az illető lefordult a székből. Ekkor került csak nagy bajba. Egy másik részeg kezénél fogva az ölébe rántotta és szorosan magához fogta. Kagome nem szabadult. Segítségért kiáltott, de csak Chiyo szaladt oda, ő sem tudott sok mindent tenni. Ekkor lépett be valaki a fogadóba. Valaki, akit annyira feldühítette a látvány, hogy végzett a lányt fogva tartó alakkal.

-          Nem esett bajod. – kérdezte hűvösen Sesshoumaru.

-          Ne… nem. – dadogta Kagome, aki még mindig nem tért teljesen magához.

-          Hol van Rin? –

-          Hátul. –

-          Maradj itt, mindjárt hozom. – azzal Sesshoumaru elindult hátra.

Néhány sikoly és erőszakos zörej után a mosolygó Rinnel kézen fogva tért vissza.

-          Mehetünk? – kérdezte a szellem Kagomét.

-          Igen. –

-          Kagome, te elmész ezzel? – sikkantottak fel aggódva a lányok.

Kagome már nem felelt csak lassan elballagtak.

XV. fejezet

Szeretlek

-          Honnan tudtad, hol vagyunk? – kérdezte Kagome, immár ismét a táborban.

Rin és Jaken már aludtak, csak ilyenkor tudtak normálisan beszélni.

-          Túl soká nem jöttetek. Elindultunk megkeresni titeket. A faluig követtem az illatod. Aztán meghallottam a sikolyt.

-          Aggódtál értünk? –

Sesshoumaru nem felelt, nem az ő asztala volt az érzelgősködés, csak ránézett a lányra. Ebből Kagome mindent kiolvasott. Gyengédséget, aggodalmat, félelmet.

-          Sajnálom. – szólalt meg végül bűnbánóan – De csak akkor adtak ételt, ha dolgozom érte. –

-          Démon vagy, elvehetted volna. –

-          Én nem vagyok olyan… a szívem ember és soha nem gyilkolnék csak azért, mert éhes vagyok. –

-          Halandó. – fordult el Sesshoumaru.

-          Halandó… az lehet. De ez a halandó szeret. – és itt megcsókolta a szellemet – és érzem, hogy te is szereted őt. –

-          Az lehet. – húzta mosolyra száját, majd viszonozta csókot.

Kagome a szellem vállára dőlt és úgy aludt el. Megint úgy érezte, biztonságban van, hogy valaki mindig ott lesz mellette és megvédi, ha kell.

XVI. fejezet

Találkozás

Másnap korán tovább indultak. Elég nagy kitérőt tettek, pedig csak Narakut akarják előkeríteni. Most délnek vették az irányt. Kicsit tempósabban meneteltek előrefelé.

-          Sesshoumaru mi a baj? Miért sietünk ennyire? –

-          Még sötétedés előtt át akarok érni az erdőn. – „Inuyasha… Érzem az öcsém szagát…”

-          Miért? –

-          Miért kérdezel ennyit? –

-          Bocsánat. – hajtotta le a fejét Kagome és búskomoran ballagott tovább.

***

-          Érzem. Ez Kagome illata! Ezer közül felismerem, de valami olyan furcsa… -

-          Mi Inuyasha? – sürgette a válasszal Miroku, mivel eléggé izgatott volt, hogy végre megtalálták Kagomét.

-          Az illata… démoni… -

-          Nem kevered össze valakivel? – lépett melléjük Sango.

-          Nem! Ez biztos, hogy ő! De még valaki szagát érzem, ami eléggé dühítő! – kiáltott, azzal elrohant.

***

-          Utolért… - állt meg Sesshoumaru és hátrafordult.

-          Hogy mi? – értetlenkedett a lány, aki most megállította a Rint és Jakent cipelő sárkánylovat.

-          Kagome! – rohant a lány felé villám gyorsan a hanyou.

-          Inu… yasha… - nyögte a meglepettségtől.

-          Drága öcsém, hát te is megérkeztél. – tetetett örömet a szellem.

-          Sesshoumaru… - morgott a félvér – Kagome mit keresel itt ezzel, halálra aggódtuk magunkat miattad?! –

-          Inuyasha… még nem kellett volna találkoznunk… még nem… -

-          Miről beszélsz? – értetlenkedett a hanyou és buta arcot vágott.

-          Kagome! – ugrott a lány nyakába Sippou – Annyira örülök, hogy nem esett bajod. –

-          Sippou, jól vagy? –

-          Igen, de neked… tényleg… démonszagod van… - szaglászta körbe a kis rókaszellem.

-          Igen, ez hosszú történet… -

-          Kagome! Jól vagy?! – rohant felé Sango és Miroku.

-          Sango! –