XVII. fejezet

-          Öcsém, te és a bolond nagy szád. Fogalmad sincs az egészről mi? Semmit nem tudsz ugye? – törte meg a csendet Sesshoumaru.

-          Mégis miről kéne tudnom?! – heveskedett a hanyou.

-          Te is tudtál a jóslatról, nem igaz? –

-          Tudtam róla, de ennek mi köze van ehhez? –

-          Nekem sem mesélt el csak részleteket. Abból valamennyire összeraktam a történteket. –

-          Mégis mit mondott neked?! – kapta kezét megint a Tetsusaigához.

-          Inuyasha, szerintem, inkább végig kéne hallgatnunk. – okoskodott Miroku és ezzel lenyugtatta a félvért.

-          Rin, Jaken előjöhettek! – szólt hátra az eddig egy bokorba gubbasztó párosnak.

-          Te is Sippou! – hívta Sango a kis rókadémont.

Most már mindannyian egy kupacba állták körbe a szellemet, aki elkezdett mesélni. A hiányzó részeket Inuyasháék adták hozzá, így már mindeninek teljes volt a sztori. Miután mindent tisztáztak. Elküldték a hanyout, hogy keresse meg Kagomét és beszéljék meg a dolgokat. Így is lett Inuyasha bűnbánó képpel elindult és követte a lány illatát, hogy rátaláljon.

XVIII. fejezet

Döntés

- Kagome… - szólította meg a neki háttal ülő lányt, aki még mindig magába roskadva zokogott.

- Nem kellett volna még összefutnunk… Még túl korai volt találkoznunk… -

- Miről beszélsz?! –

- Inuyasha minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtselek téged. Már majdnem sikerül és te újra felbukkansz… -

- Kagome, miért kéne engem elfelejteni? –

Emlékszel a jóslatra. Akkor este én láttam, hogy kimész… utánad mentem, követtelek egészen addig… és mikor megláttalak Kikiyouval, én démonná változtam. Csak egy kis ideig, de démonná változtam. Aztán ez megint megtörtént, ekkor találkoztam Sesshoumaruékkal. Nem tudom, miért de máshogy tekintettem rá, és lassan… beleszerettem… -

-          Hogy mi?! A bátyámba?! – hőkölt hátra a hanyou. –

-          Tudod Sesshoumaru sem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Tud kedves és figyelmes is lenni… Neki köszönhetem, hogy így démonként is emberi tudatomnál maradok… de most, hogy újra látlak, rájöttem, hogy még téged is szeretlek. – mondta ezt már ismét könnyes szemmel.

-          Kagome, én és Kikiyou… én is szeretlek téged, de nehéz dönteni… -

-          Tudom, most már tudom, mit érzel. De bármit is mondanál, mi nem lehetnénk boldogok. Kikiyou mindig ott lenne, és én szeretném, ha nem lennénk haragban. De úgy döntöttem Sesshoumaru mellett van a helyem. –

-          Megértem, de miért pont a bátyám… -

-          Inuyasha… Mi is Narakut keressük, miért nem megyünk együtt? –

-          Kizárt! – tiltakozott.

-          Inuyasha kérlek. –

-          Még ha én bele is egyeznék, nincs az a kincs, ami Sesshoumarut rávenné. –

-          De van. –

-          Rendben. Ha őt meggyőzöd… –

-          Bízd csak ide. – mondta most már vidámabban és elindultak visszafelé.

XIX. fejezet

Egy csapat vagyunk

-          Kagome! Most már jobban vagy? – kérdezte Sango, mikor  észrevette barátnőjét és Inuyashát a horizonton.

-          Igen. Megbeszéltük. – ült le a többiekhez – Szóval, arra jutottunk, hogy miért ne mennénk együtt? – itt a néma csöndben gubbasztó szellemre nézett, de olyan kérő szemekkel, hogy olyat még nem látott a világ. –

A szellem elfordult.

-          Ez mit jelent? – kérdezte a szerzetes.

-          Ez nála annyit tesz. Rendben, de nem örömmel. –

-          Hát Kagome, nem tudom, hogy csináltad… - nézett elismerően Inuyasha.

-          Akkor nem hagysz itt bennünket?! – ugrott a lány ölébe Rin.

-          Nem, már mért hagynálak. – karolta át a kislány és a nagyöleléshez Sippou is csatlakozott – Mindnyájatokat, nagyon szeretlek. –

Sesshoumaru csak elmosolyodott, majd újra hűvös tekintettel elsétált.

-          Hová megy? – érdeklődött Miroku.

-          Mindig ezt csinálja, csak körbeszimatol, nem talál e valami nyomot. – magyarázta Kagome.

-          Jaj nagyuram… - sóhajtozott a balszélen Jakén, és mélyen magába meredt.

-          Sango, nincs kedved eljönni velem, fürödni? – tette fel a kérdés Kagome.

-          Menjünk. Láttál valahol tavat, vagy valamilyen forrást? –

-          Igen, gyere. Rin te is jössz? –

-          Nem most itt maradok, játszok a rókával. –

-          Rókadémon vagyok és Sippou a nevem. –

-          Rendben, akkor mi megyünk. – búcsúztak és elindultak.

-          Nem Miroku, te itt maradsz. – húzta vissza a szerzetest Inuyasha, és tovább révedt a lángokba.

XX. fejezet

Fürdőzés

-          Szóval Kagome, nem akarsz te nekem elmesélni valamit? –

-          Mégis mire gondolsz? –

-          Mi van közted és Sesshoumaru között? –

-          Mi lenne? Nem értem mire gondolsz. - pirult el a lány.

-          Kagome, Sesshoumaru elmondta nekünk mi történt, de van egy olyan gyanúm, hogy elhallgatott egy igencsak érdekes részt. –

-          Tudod… én azt hiszem, szeretem, és ő is szeret engem… -

-          És Inuyashával, mi lesz?! –

-          Hát éppen ez az. – szomorodott el – Még őt is szeretem. –

-          Kagome… ebből még nagy gondok lesznek. –

-          Én is ettől félek… de most hagyjuk ezt. Mi van veled és Mirokuval. –

-          Se… semmi. Mégis miről beszélsz. –

-          Elpirultál. Akkor mesélj csak nekem… -

-          Most, úgy érzem, egyre közelebb vagyunk egymáshoz, csak aztán mindig feldühít egy másik lánnyal. Nem is tudom. –

-          Szeret téged. Szerintem, csak féltékennyé szeretne tenni. –

-          Sikerült is neki. De ha legközelebb… - hadonászott ökölbeszorított kézzel.

-          Nyugi. Végül minden jóra fordul. –

-          Remélem, de most már induljunk vissza. –

-          Oh… induljunk… - egyezett bele kicsit sem lelkesen és visszafelé vették az irányt.

XXI. fejezet

Magányos félelem

Mikor visszaértek, már mindenki aludt, csak Sesshoumaru nem volt sehol.

-          Kagome, hová mész? – kérdezte Sango, mikor meglátta, barátnője elindul a rengetegbe.

-          Megkeresem, úgyis beszélni akartam vele. –

-          Nem lesz baj? –

-          Nem, feljött a hold. Már meg tudom magam védeni. – szólt még hátra majd eltűnt az éjszakában.

-          Mi köze ehhez a holdnak. – kiáltott még utána halkan, de kérdése süket fülekre talált.

***

-          Sesshoumaru! – szólította meg a szellemet, aki egy kőszirtről lógatta le lábát a mélységbe.

-          Mit akarsz? –

-          Ne legyél ilyen… -

-          Kagome… ezek olyan dolgok, amiket te nem érthetsz meg… -

-          Nem is kell, elég nekem annyit tudnom, hogy szeretlek. –

-          Szeretsz… - húzta keserű mosolyra száját a szellem – Szeretsz… - nevetett most már – Nem tudod te, mit beszélsz… -

-          Ne legyél velem ilyen. Most megint eljátszod itt nekem a kemény szellemet, akit semmivel nem lehet felhúzni, pedig félsz… érzem. De mégis mitől? – ölelte át hátulról.

-          Félek, hogy elveszítelek… - nyöget ki Sesshoumaru.

-          Engem, nem fogsz elveszíteni… - nyugtatta meg a szellemet, majd egy csókot adott bizonyíték képen.

Még sokáig voltak úgy, csak ők ketten és nézték a magányos holdat.

XXII. fejezet

Győzelem

Reggel korán tovább indultak. Rint, Sippout és Jakent visszaküldték Aunttal Kaelde anyóhoz, hogy vigyázzon rájuk. Sango egy kicsit félre hívat Kagomét.

-          Hogy értetted, azt, hogy már fenn van a hold, meg tudod magad védeni? – kérdezte a Taiya.

-          Hát ez nehéz dolog… - vakarta zavartan a hátát Kagome – Elvileg én egy holdszellem vagyok. Ha fenn van a hold, akkor vagyok igazán erős, amúgy nem sokkal, mint egy ember, de a pálca megvéd. –

-          Holdszellem? Már hallottam róluk. Egy jellegzetes fegyvert használnak, aminek a hegye hold alakú. –

-          Hát igen látod. – mutatta meg most a pálcát.

-          Igen és ez változik át igaz? –

-          Igen –

-          Egy ilyen által halt meg édes anyám… -

-          Sango… én annyira sajnálom… -

-          Nem tesz semmit, hiszen nem te voltál. Ez már elég régen történt… -

-          Lányok jöttök már. – kiabált hátra türelmetlenkedve Inuyasha.

-          Jövünk. – szóltak vissza és már mentek is.

***

Már késő délután volt mikor egyszer csak Sesshoumaru megszólalt.

-          Érzed? – fordult öccséhez.

-          Naraku… - ordította az, és szorosabbra vette a tempót.

Mint az őrült elrohant. Sesshoumaru utána. Kagome is egy csöppet lassabban.

-          Ha ilyen gyorsan fut nappal, milyen lehet éjszaka, mikor fenn van a hold. – ámuldozott a szellemirtó Kirara hátán.

-          Tessék? – értetlenkedett a szerzetes.

-          Semmi. – hagyta rá, majd ők is belehúztak.

***

-          Naraku! – ordította Inuyasha és a Tetsusaigával támadott.

-          Á a kis csapat kibővült. – gúnyolódott Naraku – plusz egy fő. Sesshoumaru… nem vártam, volna tőled, hogy összeállsz néhány halandóval meg egy korccsal. Ennél többre tartottalak. – csettintett egyet mire Kagura és Kanna elindult Sango felé.

A szerzetes segített neki.

-          Naraku! – érkezett meg Kagome is, immár teljes harci öltözetében, kimonó nélkül.

-          Á a mi kis kedvenc halandónk! –

-          Halandó, majd meglátjuk. – mondta és felnézett az égre a nap éppen most bukott alá.

A hold ezüstösen ragyogott vissza rá. Kezében megjelent a holdas dárda.

-          Mi történt?! – ijedt meg Naraku.

-          Most! Egyszerre! – kiáltott Kagome és neki indult.

Inuyasha és Sesshoumaru is követték a Tetsusaigával és a Toukijinnel. Hatalmas fény, melyben keveredett a kék, a sárga és az ezüst árasztott el mindent. Mikor felnéztek már nem volt ott semmi. Naraku porrá lett és csak az ékkövet hagyta maga után. Kagura és Kanna megtorpant, már nem támadtak.

-          Most mi van? – nézett döbbenten a szerzetes.

-          Ők csak Naraku parancsát követték. Most, hogy már nincs többé… - magyarázta a szellemirtó.

-          A Kazana! – kiáltott fel vidáman Miroku és felemelte a meghökkent Sangót – Eltűnt! Vége az átoknak. –

-          Győztünk. – vette fel az ékkő darabot Kagome - Most már teljes az ékkő. –

-          Igen… vége… - nézett föl Inuyasha és élvezte, ahogy a szél cirógatja arcát.

-          Akkor ezt vidd el Kikiyounak. – lépett oda hozzá a lány.

-          Mi?! Neki adod, de hisz ez a tiéd. –

-          Inuyasha… én Sesshoumaruval maradok… Ennek segítségével Kikiyou életre kelhet, hisz most csak egy báb. –

-          Kagome biztos vagy ebben? –

-          Igen, biztos, Legyetek boldogok. –

-          Kagome… miért nem maradtok velünk? Maradhatnánk egy csapat. –

-          Hát… - nézett itt a szellemre.

-          Tőlem, ha ezt szeretnéd. – egyezett bele a szellem.

-          Köszönöm. – ugrott a nyakába.

Így indultak vissza Kaelde anyóhoz.

XXIII. fejezet.

Sors

-          Kaelde anyó, hogy lehet az, hogy Kagome, nem pusztította el a világot, ahogy az meg volt írva? – kérdezte Miroku a kunyhóban.

-          Csak egy lehetséges válasz jut eszembe. Ez Sesshoumaru. –

-          Sesshoumaru?! – döbbentek le.

-          Valószínű. azért mert Sesshoumaru feledtette vele. –

Itt a szellem furcsa szemekkel nézett Kagoméra, aminek egy csók lett a vége.

- Az a lényeg, hogy végül minden jóra fordult. Ne kérdőjelezzük meg a sors akaratát. Mindent okkal tesz. – fejezte az anyó és intett, hogy ideje nyugovóra térni.

XXIV. fejezet

Epilógus

Inuyasha föltámasztotta Kikiyout, akivel közösen őrizték tovább a szent ékkövet. Sango végre igent mondott a szerzetesnek és most már két kis Mirokuval élnek boldogan. Kagome örökre Sesshoumaruval maradt és e falu mikoja lett Kaelde halála után, persze néha még haza látogat. És mind boldogan éltek egy faluban szomszédként.