VI. fejezet Emlékek és erő Még csak délután volt, de Rin már elaludt, nagyon kifáradt. Kagome közelebb ült a szellemhez és ránézett. - Szellemek szégyene, az öcsém után. – mordult rá Sesshoumaru. - Mi?! – - Még Rint sem tudtad megvédeni. – - De megvédtem, mondjuk, nem tudom, hogyan… - - Ha én nem érkezem meg… - - Ha te nem mész el! Tudom, hogy gyűlölsz, mert végül is én habár démonná váltam, még mindig halandó vagyok. A szívem nem változott… - - Pont erről van szó. Ha már egyszer valami csoda folytán ilyen erőt kaptál, használd ki! – - Nem tudom, hogyan kell használni! – - Akkor hogyan csináltál védőpajzsot?! – - Nem tudom, csak úgy jött, éreztem, hogy azt kell mondanom. Ösztönből. – - Remek, akkor lennél szíves máskor ösztönből ölni. Nem elég, ha csak megvéded magad, vissza kell támadni. Ott van a holdlándzsa, csak dísznek van veled. – - Lándzsa? – nyújtotta ki előre kezét és megint megjelent a pálca – Hiszen ez csak egy kicsi bot kővel. – - Amíg nem hívod elő az erejét. – - Erejét? Te meg honnan tudsz ennyi mindent rólam és a „démonfajtámról”? – - Az anyám, látod a homlokomon a hold alakú jelet. Az anyám holddémon volt, ő is pont ilyen nyakláncot viselt és a fegyvere is ilyen volt. Valószínű, hogy ár te is levontad a következtetés, miszerint te is holddémon lettél. Nem tudom, hogyan, de ez most nem érdekes. Édesanyám, mikor megtudta apám, Inutashio más nőt szeret, méghozzá egy ostoba halandót, bosszút esküzött, de még mielőtt beteljesíthette volna meghalt. – - Szóval ezért gyűlölöd ennyire Inuyashát. – szomorodott el a lány. - Ő és Izayoi tehetnek anyám haláláról… - mondta hűvös arccal, de belül könnyezett. - Nem jó az, ha elrejted az érzéseidet, mert belülről nyomnak szét. – suttogta és sokatmondóan átölelte a szellemet. Sesshoumaru úgy érezte most ez neki a legjobb. Sírni akart egy kiadósat, de nem tehette. A büszkesége, kiskorában, azt tanították neki, soha ne mutassa ki, mit érez, mert az a gyengeség jele. Most meg csak úgy feltűnik egy lány, és az ellenkezőjét állítja. Ennek tetejébe még hisz is neki. - Tudod az én apám is korán elhagyott bennünket. De anya mindig csak azt mondta. Boldoggá tette, hogy ha csak ilyen kevés ideig is, de ilyen nagyszerű férje volt. – emlékezett vissza Kagome. - Anyád nagyon erős asszony lehet. – - Erős, itt belül. – tette kezét Sesshoumaru szívéhez. - És mire ment vele. Attól az életben bármikor megölhetik. – - Tudod az én világom nem ilyen. Persze ott is van erőszak, de azért nem rohangálnak természetfölötti lények az utcákon. Sokkal fontosabb, hogy eszesebb legyél, több mindent megoldhatsz, mint nyers erővel. – - Most először beszéltem valakinek a múltamról, az érzéseimről, ha bárkinek elmondanád megöllek. – fenyegette Sesshoumaru. - Hm. – mosolyodott el a lány. - Mi az? - - Most nyíltál meg előttem. Tudom, hogy ez kellett neked, hogy valakinek elmond mi bánt. De te sem gondoltad komolyan, hogy megfenyegetsz. Tényleg meg akarsz engem ölni. – tárta szét karját Kagome még mindig mosolyogva. - Hm. – gondolkodott el a szellem – Igazad van. Nem akarlak megölni, és tényleg jólesett beszélni valakivel, régen volt már… – - Tudod, ezzel most sokkal erősebb lettél. – - Te meg mindig ilyen „bölcs” voltál? – gúnyolódott Sesshoumaru. - Nem, de az élet tanít. – dőlt hátra és csak nézte a csillagos eget, míg el nem aludt. VII. fejezet Közeledés - Ne! – kiáltott fel Kagome – Csak álom volt. – nyugodt meg. Körbenézett. Nem ébresztett fel senki. Még nagyon sötét volt, késő este lehetett, a hold ezüstösen ragyogott az égen. „Már megint ez a rémálom, miért élem át újra, meg újra. És amikor Inuyasha megcsókolja…” – dörzsölte szemét – „Édesanyám, mikor megtudta apám, Inutashio más nőt szeret, méghozzá egy ostoba halandót, bosszút esküzött, de még mielőtt beteljesíthette volna meghalt… Ha már egyszer valami csoda folytán ilyen erőt kaptál, használd ki… Remek, akkor lennél szíves máskor ösztönből ölni… – visszhangoztak fejében Sesshoumaru szavai – „Végül is igaza van. Gyakorolnom kell!” – tisztázta magában és bevette magát a sűrű erdőbe. Nem kellett sokáig mennie, máris megtámadták. Egy hatalmas szellem állt előtte teljes életnagyságban. Sötétzöld bőréből tüskék álltak ki. Szarvával fel lehetett volna emelni egy elefántot. Szeme kéken izzott, de nem ez volt benne a rémisztő, hanem az a sátáni kacaj. - Kislány! – szólt oda Kagoménak. - Kislány, nem tudod, mit beszélsz! – kiáltott és kezében megjelent a pálca. - Azzal a kis vacakkal akarsz ellenem harcolni?! – röhögött – Jó lesz fogpiszkálónak. – - Majd meglátjuk! – a pálcát előre nyújtotta és úgy suttogott – Hold, ki mámort hozol, s beragyogod az eget. Adj erőt nekem, hogy elpusztítsam, e szörnyeteget! – ekkor a kezében megjelent egy kövekkel díszített lándzsa, amit ezüst fény fogott körbe. Kagome erőteljesen megindult. Felugrott és a monstrum vállába szúrta fegyverét. Az felordított és még idegesebben hadonászott, egy méter átmérőjű lyukas kezével. A lány nem habozott még egyszer lecsapott. Most telibe talált. A szellem semmivé foszlott. És a csatára, már csak a lány combján tátongó vágás emlékeztetett. Nem nagyon fájt neki, csak ronda volt. Még sétálgatott egy darabig a sűrűben, majd visszament a táborhoz. Már hajnalodott, így hát leült a parázsló faágakhoz. Nézte, ahogy utolsó erejével, még utoljára átveszi a tűz az irányítást a fa felett, majd diadalittasan eltávozik. - Hol voltál? – hallatszott a fagyos hang. - Se… sehol. – dadogott Kagome. - Érzem a véred illatát. – hajolt közelebb és tovább szimatolt – A lábad… megsérült. – - Semmiség. – - Hol voltál? – - Csak gyakoroltam egy kicsit. – - Éjnek éjjelén járod az erdőt, és szórakozásból szörnyeket ölsz meg. – - Nem szórakozásból. Most már tudom, hogyan kell használni a pálcát. Este, mikor fenn van a hold, sokkal erősebb vagyok. – Sesshoumaru nem felelt. Lekötött egy kendőt oldaláról és a lány sebére helyezte. Óvatosan bekötözte. - Mi… mit csinálsz? – lepődött meg Kagome. - Nem látod?! Bekötözöm. – - Köszönöm… csak nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen kedves vagy velem. Rinen kívül senkivel nem bánsz így. – - De jó nekem. – Kagome csak elmosolyodott és nézte, ahogy Sesshoumaru még egy utolsó simítást végez remekművén. Kagome libabőrös bőre falfehérré vált, a vérveszteségtől. - Fázol? – kérdezte a szellem. - Egy kicsit. – mondta, mivel még, így hajnaltájban is eléggé hűvös volt az idő. Sesshoumaru levette kimonóját, és a lányra terítette. Kagome hálás szemekkel nézett rá ezzel jelezve egy életre lekötelezte. - Szerezni kéne neked valami fölsőt, amit erre fel tudsz venni. Nem vagy annyira szívós, mint egy démon. – - Hát igen, eléggé lenge öltözet. Egy olyasmi kimonó jól jönne, mint a tiéd, természetesen nőiben. – - Holnap keresünk egy falut. – - Köszönöm… köszönöm, hogy veletek lehetek, hogy befogadtatok és mindent, amit értem tettél köszönöm. – - Ne hálálkodj. Nem érdek nélkül teszem. – fordult el a szellem. - Te soha nem változol… - nevetett a lány, mintha évek óta ismerné a szellemet. Tudta Sesshoumaru kezdi őt megkedvelni. VIII. fejezet Egy ruháért - Rin, indulunk! – kiáltott hátra a réten játszó kislánynak. - Hová? – kérdezte Jaken. - Semmi közöd hozzá. – torkolta le a szellem. - Faluba ruháért. – felelt Kagome és kedvesen mosolygott. - Ruháért? – szaladt oda Rin. - Igen ez nem éppen a megfelelő öltözet számomra ezért keresünk egy falut. – - És veszünk egy szép yukatát? – - Igen. – mondta és a kislányt kézen fogva elindultak. Mikor a faluhoz értek egyből meglátták ez utcán, taligákon áruló kofákat. Sokáig nézelődtek, míg találtak egy ruhaárust. Sesshoumaru odament hozzá és mit meg nem mondjak nem éppen fizetős vásárlásra készült. Kagome még időben megállította. - Mennyiért árulja a ruhákat? – érdeklődött. - 200 yen, de van, amelyik 250. – - Az drága. – - Igazi selyem mindegyik. Fogja csak meg. – - Mi lenne, ha felajánlanám, a szolgáltatásaimat. – - A szolgáltatásait?! – húzta ravasz mosolyra száját és kajánul végignézett a lányon. - Nem szajha. – lépett közbe Sesshoumaru. - Nem, nem is mondtam ilyet, csak te vagy az egyetlen, akinek ez fordult meg a fejében. – nézett dühösen Kagome a szellemre – Gyógyító vagyok. – közölte. - Gyógyító? – ámult el a kofa. - Igen, de bármi más munkát is el tudok végezni. – - Akkor viszont azt hiszem a barátodra lesz szükségem. – - Hm? – - Egy démon, minden nap eljön ide és elvisz egy hajadont. Azt állítja, feleségül veszi őket, de szerintünk, csak ebédel. Lassan már nem marad nő a faluban. – - És azt akarod, intézzem el? – lépett közelebb Sesshoumaru. - A legközelebbi áldozat az én lányom lesz. A falu őt jelölte ki. – - Gyerekeid vannak, és ilyesmik fordulnak meg a fejedben? – nézett szemrehányóan a szellem. - Ne vess meg. Mit csinálhat az ember, ha egy „istennő” felajánlkozik neki? – - Nem ajánlkoztam fel. – gurult be Kagome – És nem kell nekem segítség. Egymagam is elbánok azzal a démonnal. – - Ne nevettess egy lány, nem bánhat el vele. – - Majd meglátjuk! – - Rendben akkor, gyere utánam. – mondta a falusi és bevezette őket a házába. - Aoi! – - Igen apám? – lépett be a szobába egy kicsit dundi, de gyönyörű lány. - Aoi! Hozd a mennyasszony ruhád! – - Apám minek az? – - Ez a lány itt, elmegy helyetted. Azt állítja, megöli a szörnyeteget… egy yukatáért. – A lány néma csöndben eltipegett, nemsokára vissza is tért egy papírba kötözött csomaggal. - Vezesd a kisszobába. – hallatszott az utasítás. - Gyere velem. – ragadta kézen Kagomét. - Ez az esküvői ruha. – adta kezébe Aoi. - Muszáj felvennem, két perc alatt végzek vele. – - Nem tudom, ha apám azt mondta, biztos volt valami oka. – - Rendben. – mondta Kagome és hagyta, hogy Aoi felöltöztesse. IX. fejezet Egy ruháért 2 - Kész vagyunk. – jöttek elő a lányok. Sesshoumarunak, aki a többiekkel egy gyékényen ült elakadt a szava. Kagome egy gyönyörű hófehér ruhában lépett eléjük, amin ezüst bevarrások voltak. Mindenhol csillogó fátylak fedték. Hosszú, fekete haját egy liliomos csattal fogták össze. Arcán húzódó két méregcsíkját púderrel fedték el. - Gyönyörű szép vagy Kagome. – ámuldozott Rin. - Köszönöm. - - Elfelejtetted, küldetésed van, nem most házasodsz. – gúnyolódott Sesshoumaru - Tudom, nem én ragaszkodtam, a ruhához. – - Ha nem sikerülne megölnöd, nem fog gyanút. – - Vagyis, ha nem ölöm meg én leszek a vacsi. – - Pontosan. – - Mikor kell mennem. – - Most már elindulhatunk a dombra. – szól a falusi, s így is tettek. Aoi ott maradt Rinnel és Jakennel. Már estellett mikor felértek a dombra. Sesshoumaru és a ruhaárus egy távolabbi helyet választott nézőtérnek. Kagome pedig féloldalasan letérdelt a puha fűbe. Nem kellett sokat várni a szörny megjelent. Leginkább egy hatalmas gyíkhoz lehetett hasonlítani. Mikor meglátta Kagomét, szeme felcsillant. A lány felé vette az irányt. Mikor odaért a neki háttal ülő lányhoz, megszólította. - Te vagy az áldozat. – sziszegte. - Nem. – fordult meg és az addigra lándzsává változott fegyvert beleszúrta a démonba. – Te vagy az áldozat. – - Mi?! – lepődött meg, de visszatámadt. – Hogy mered. – vájta a lányba karmait. - Á – nyögött a fájdalomtól, megfordult és teljes erejével a démonba szúrta fegyverét. – Fényes Hold véred szól hozzád. Ha könyörgő szavaim hallád. Ne hagyj cserben, adj erőt nekem! – kiáltotta. Mindent ezüstös fény borított el… - Tartozol egy ruhával. – sétált oda a ledermedt férfihez Kagome. - Mi… mi vagy te? – - Egy még kielégítetlen vevőd. – - Nem hallod. – mordult Sesshoumaru. Mikor visszamentek, vagy harminc ruhát eléjük tett. Kagome nem is tudott választani. Végül egy fekete-fehér rózsaszín virágokkal díszített kimonót vett el. Ráhúzta eddigi öltözetére (nem a menyasszonyi ruhára, hanem a lezser harci ruhára) és már mentek is tovább. Nem akartak ott éjszakázni. X. fejezet Testvéri bosszú Az erdőben táboroztak. A Jaken hozta fából meleg tűz lobogott. Rin ott aludt Sesshoumaru prémjén. - Elmegyek lefürödni. Már régen nem voltam, csupa démon trutymó vagyok. – jelentette ki Kagome. - Nők. – legyintett a szellem. - Nők?! Már ez is valami. – mondta, majd elsétált a közeli tóhoz. Levetkőzött és belegázolt a vízbe. Mindenhol alaposan lemosta magát, de mikor a hátához ért, felsikkantott. „A karmolások” – emlékezett vissza, majd újra alámerült. - Te vagy az, aki megölte az öcsémet! – hallatszott háta mögül a dermesztő hang, mikor feljött. - Ki… ki vagy te? – ijedt meg Kagome, és jól megnézte magának a még korábbinál is nagyobb szalamandra démont. - Megbosszulom! – ordított és a védtelen lány felé csapott. Az gyorsan kirohant a partra és, amit csak tudott magára vett. Hirtelen összeesett. A vágások a hátán pirosan felizzottak, majd elkékültek. - A méreg! – kacagott a démon és közelített az ájult lány felé. Ekkor érkezett meg Sesshoumaru, aki érezve a szalamandra szagát, egyből iderohant. Meglátta az aléltan heverő Kagomét, aki egy szál kimonó felsőben feszített. Majd észrevette a feléje nyugodtan sétáló szörnyeteget. Vette a lapot. Felugrott és fényostorával kettéhasította a hatalmas démont. Átsétált a maradványokon egyenesen a lányhoz. Állt egy kicsit fölötte, majd mivel az még mindig nem mozdult meg karjaiba vette, és visszavitte a táborhoz